Niczky – Fekete – Porcia – Mihalovics – Chernel – Grósz – Zsilinszky – kúria
Széchenyi tér 12.
A település legkorábban épült, legnagyobb méretű, legjelentősebb művészeti értéket képviselő építészeti emléke. A kúria története valamikor az 17. század végén, illetve a 18. század elején a Polányi és a Niczky családok itteni jelenlétével kezdődött. A „Fekete-kastély” néven ismert épület valamikor az 1700-as évek első negyedében épülhetett az itt birtokos Niczky és Fekete családok révén.
Az épület magjának „alapkövét” niczki Niczky György (1690-1765), később Zala és Somogy vármegyei alispán, majd királyi ítélőmester és felesége, a csabrendeki születésű bocsári Svastits Júlia, Polányi Erzsébet leánya, tették le a 18. század első felében. Házasságukból született Nicky Anna (1724-1800), aki a család csabrendeki ágának folytatója lett. Testvére Niczky Kristóf (1725-1787) aki kincstartó, kamaraelnök, tárnokmester, országbíró volt, maga, felesége pibéri Jankovich Katalin (1726-1784) és gyermekei számára 1765-ben grófi címet kapott Mária Terézia királynőtől.
Az épület 1733-ra részben vagy teljesen elkészülhetett, mert ekkor hozományként kapta Nicky Anna, amikor 1737-ben feleségül ment galántai Fekete (II.) Györgyhöz (1711-1788). Csabrendeken született egyetlen gyermekük 1741-ben galánthai Fekete (I.) János (1741-1803). Fekete (II) György fényes pályája során 1740-től helytartósági tanácsosként, 1748-62-ben királyi személynökként, 1751-88-ban Arad vármegye főispánjaként, 1751-57-ben Pest-Pilis-Solt vármegye főispáni helytartójaként, 1762-73-ban alkancellárként, 1766-73-ban főudvarmesterként, Magyarország egyetemi és tanulmányi ügyeinek főigazgatójaként, 1773-83-ban országbíróként, 1782-ben pedig kamarai igazgatóként működött. Fekete (II) Györgyöt és fiát, Fekete (I) Jánost 1758-ban magyar grófi rangra emelte Mária Terézia.
Nem sokat tudunk az eredeti épületről, Morvay Győző írásában annyit említ, hogy a családnak kedvenc tartózkodási helye volt, a szobákban szerény bútorzat állott, a házat zsindelyes tető fedte, a ház körül angolkert terült el. 1775-ben átalakítást, bővítést végeztek a kúrián, amikor a bejegyzések szerint Jettinger Fülöp 27 éves bajor építőmester leesett az állványról és meghalt.
Fekete (II.) György 1788-ben történt elhunytát követően Vas, Somogy, Zala, Pest–Pilis–Solt, Arad, Csanád és Zaránd vármegyékben fekvő birtokait, illetve a (csab)rendeki kúriát egyetlen fia galánthai Fekete (I.) János örökölte, aki 1754-ig (13 éves koráig) itt élt. Tanulmányait a bécsi Theresianumban (1757-ig) folytatta. Pest–Pilis–Solt vármegye táblabírója volt 1760-tól, majd 1764-től udvari tisztségeket viselt. 1767-ben katonai pályára lépett, 1779-ben lovassági tábornokként vonult nyugalomba. 1790–96-ban Arad vármegye országgyűlési követeként működött. A gróf 1796-tól az időközben megvásárolt fóti kastélyában élt. Költői pályája az 1760-as években indult, magyar nyelvű versei mellett francia, olasz, német és latin nyelvű műveket is írt. A magyar irodalomtörténeti kutatás a francia felvilágosodás első magyar hirdetői között tartja számon. Voltaire-rel is levelezett, verseit egy hordó tokaji bor kíséretében küldte el neki; Voltaire válaszlevelében azt írta a grófnak, hogy „Bora jobb, mint versei”. A gróf Voltaire több művét fordította magyarra. A pazarló életmódot folytató, hatalmas adósságokat felhalmozó, birtokaival keveset törődő, azokat megterhelő Fekete (I.) János idővel elszegényedett, birtokait zár alá kellett venni. Adósságokkal terhelt vagy zálogban lévő birtokait egyetlen fia, gróf Fekete Ferenc (1767-1835) cs. kir. kamarás örökölte, aki apja adósságainak rendezése során meg kellett, hogy váljon birtokai nagy részétől, végül teljesen elszegényedve, rokonai kegyelemkenyerén élt. Ferenc gróf 1835-ben bekövetkezett halálával kihalt a Fekete família grófi ága.
A (csab)rendeki kúria és birtok tulajdonosváltásáról több változat ismert. Adatok hiánya okozta űrt – ahogy az lenni szokott –, a helybeliek egy-egy legendával töltötték ki. Anekdota született arról, hogy miként jutott a Mihálovitsok kezére a birtok, amit Farkas Győző dr. mesél el az 1990-ben megjelent – Az Öreghegy árnyékában c. – könyvében: „Fekete gróf záloga adta csabrendeki birtokát. A záloglevél pontosan megszabta, melyik napon – mielőtt a nap lenyugodna – kell a zálogpénzt visszafizetnie. Fekete gróf el is küldte tiszttartóját a pénzzel, de a zálogba vevő uraság elébe küldte egyik emberét, aki becsalta egy út menti fogadóba, ott etette és itatta, s úgy látszik le is részegítette, mert csak akkor tért magához, mire a nap már lenyugvóban volt. Fölkapott lovára, s vágtatott Csabrendek felé, de mire odaért a nap már mélyen lenyugodott. Így nem tartotta be az egyezséget, tehát a pénzt sem vették át tőle. Fekete grófot nagyon bántotta, hogy a birtokot így elvesztette, beszélték, hogy még halála után is visszajárt, s fekete lován ülve vágtatott végig szellemlovasként a kastély bástyáin és ijesztgette az új birtokost és háza népét.”
Az utóbbi évek kutatásai során sikerült olyan adatokra bukkanni, melyek segítségével közelebb kerülhetünk az 1803-1835 közötti időszakban a Fekete és a Mihálovits családok között létrejött tulajdonváltás eseményeihez. Biztosan tudható, hogy 1796-ban gróf Porcia Antal cs. kir. kamarás és százados tulajdonában volt a csabrendeki épület, ami az 1800-as évek elején került Mihálovits József (1756-1842) királyi tanácsos, 1813-től 1832-ig Baranya vármegye első alispánja birtokába. Fiai közül Mihálovits Károly (1795-1862) táblabíró örökölte a birtokot, de a helytelen gazdálkodás a javak elárverezéséhez vezetett, mi 1859-ben meg is történhetett.
A csabrendeki birtok és kúria következő tulajdonosa a középkori gyökerekkel bíró Chernel família volt. Chernelházi Chernel Ignác Olivér (1807-1894) és felesége, szentgyörgyvölgyi Horváth Cecília (?-1881) több mint 3000 kötetes könyvtárral büszkélkedtek. A családfő irodalom iránti vonzalmát tükrözi, hogy 1875-ben megvásárolta Kisfaludy Sándor egykori szőlőjét és présházát. Chernel Ignác nevéhez köthető a falu ún. Urak temetőjében álló Szent Cecília tiszteletére felszentlet kápolna építése, amit felesége nyughelyeként emeltek 1882-ben. Később a család Csabrendeken elhunyt többi tagját is ide temették. Később Chernel Ignác fia, chernelházi Chernel Olivér (1839-1888) tulajdonába a birtok. Chernel Olivér 1867-72 között Zala vármegye tapolcai járásának az alszolgabírója volt. Első neje Knovowi Meyer Josephine (1852-1872) halálát követően költözött Csabrendekre, állásától is megvált, és élete hátralévő éveiben birtokán gazdálkodott meglehetős sikerrel. A virágzó uradalom a 19-20. század fordulóján hanyatlásnak indult, ugyanis Chernel Olivér halála után második felesége, a gráci születésű Riefel Róza (1858-1943) bárónő elkötözött a faluból és Budapesten pazarolta el birtokainak jövedelmét, majd a birtokot is.
A Chernel-uradalom sorsa az I. világháború idején teljesedett be véglegesen. Ekkor a birtok a hitelező, a Dunántúli Népbank kezére került. 1916-ban a marhakereskedelemmel jelentős vagyont szerző felvidéki Grósz Lajos (1887-?) vásárolta meg 1 millió koronáért a kúriát és az uradalmat. A késő barokk stílusú kúria középrizalitját Grósz Lajos átalakíttatta, pártázatos lezárású emeletet építtetett rá; az átalakítás az 1910-es évek második felében, vagy az 1920-as évek első felében történhetett. Grószt a Tanácsköztársaság idején letartóztatták és 1919. május 7-én halálos ítéletet mondtak ki rá. Sikerült megszöknie, majd Budapesten bujkált. 1925-ben már Grósz Lajosné csabrendeki lakost említették az akkor folyamatos pereskedések kereszttűzében álló 688 katasztrális holdas birtok tulajdonosaként.
A kúria következő (ismert) tulajdonosa, Bajcsy-Zsilinszky Gábor (1888–1953) vegyészmérnök, Bajcsy-Zsilinszky Endre nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő testvéröccse, akit az 1935-ös gazdacímtár még nem említette csabrendeki lakosként, 1936-ban viszont már rendelkezett birtokkal a helységben, s a kúria épülete is az ő tulajdonába volt. Az új tulajdonos hamarosan lebonttatta a kúria középrizalitjának Grósz-féle emeletét, és mind az udvari, mind a kerti homlokzat elé új középrészt építtetett. Az épület ekkor nyerte el ma látható formáját. Bajcsy-Zsilinszky Gábor 1934-től a fűzfői és a péti Nitrokémiai Ipartelepek vezérigazgatója, 1940-44 között alelnöke volt. Úgy tudni, hogy 1944-be hagyta el Csabrendeket és az országot. Eleinte Németországban élt, majd 1947-ben végleg Brazíliába távozott, s ott élt haláláig.
A II. világháború után a kúriát államosították, majd termelőszövetkezeti központot helyeztek el benne. A kúria mellett lévő – 18. századi barokk épületekkel is rendelkező – majort is a TSZ használta. Az 1960-as évek végén renoválták és átalakították a kúriát. 1990-ben még TSZ irodák voltak az épületben. A kúria napjainkban magántulajdonban, jó részben üresen áll.
Forrás:
Csabrendek évszázadai I. - Fejezetek a nagyközség történetéből, szerkesztő: Tölgyesi József, Csabrendek, 2019.
Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon, Veszprém megye kastélyai és kúriái, Fo-Rom Invest, Budapest, 2012.
Miklósi-Sikes Csaba: Épített és természeti örökség értékleltára a Marcal forrásvidékén – Csabrendek, Nagytárkánypuszta, Nyirespuszta, Sümeg, 2002-2003. (Kézirat)
